2013. augusztus 2., péntek

Cobbler

Már augusztus van, hivatalosan is visszatértem a munka világába (most épp sajnos), és jól megérdemelt szabadságom töltöm :-). Nagyon régen sütöttem, persze ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna csomó édesség, de a sütőt mellőztem érthetően. Meg kényszerpihenőn is voltunk a kánikula elől menekülve, és lassan ugyanez a sorsunk, úgyhogy nem lesz sok bejegyzésem. De addig azért felteszem ezt a villámsütit.
Vannak az ember életében nettó hülyeségek, pl. tavalyi szeder a fagyasztóban, amit a szezonban csak illene elhasználni...került mellé szeder és vörösáfonya, a cobbler pedig adta magát. Kicsit diósan, mint zamat és illat.
 Hozzávalók:
A tésztához
100 gramm darált dió (szárazon pirítva hangsúlyosabb ízű)
200 gramm liszt
1 teáskanál sütőpor
100 gramm vaj
csipet só
50 gramm cukor
1 tojás
100 gramm tejszín

A gyümölcsökhöz
350 gramm fekete szeder
200 gramm vörösáfonya
150 gramm ribizli
3 evőkanál étkezési keményítő (vaníliás pudingpor)
2-3 evőkanál barna cukor (gyümölcsfüggő, több is lehet)

Először a tésztát készítettem el, a hideg hozzávalókat késes aprítóban nagyjából egyneműsítettem, majd lehűtöttem. Ez nem klasszikus linzertészta, nem kemény, hanem lágy, egy óra hűtés kell neki.
A gyümölcsöket megmostam, a keményítővel és cukorral elkevertem, majd egy kivajazott kerámia sütőtálba öntöttem. Rámorzsáltam a tésztát, meghintettem további cukorral, majd 170 fokos sütőben kicsit több, mint fél óra alatt barnára sütöttem. Mikor kihűlt, a keményítő miatt szépen kijött a gyümölcsös rész is. Lehet kockára is vágni, de nem volt kedvem.
Kis vaníliafagyit kapott a tetejére a rend kedvéért. Tejszínhab is feldobja jobb híján :-)



2 megjegyzés: