2013. augusztus 5., hétfő

Tönkölykenyér dagasztás nélkül- blogkóstoló 10.

Igaziból már ezer éve ki szerettem volna próbálni a dagasztás nélküli kenyeret, csak valahogy esténként már nem nagyon volt hozzá kedvem. Most viszont adott volt a hőség, meg a cseppecske igénye a házi kenyérre, hiszen a boltit nem szívesen adom neki, a szendvicset pedig nagyon is elvárja, úgyhogy semmi sem tarthatott vissza a sütéstől. Azt hiszem ez gyakori szereplője lesz a konyhámnak :-) aki keltebb, könnyebb kenyeret szeretne, az keverje a tönkölylisztet kenyérliszttel, vagy süssön csak kenyérlisztből.
Szuper Kiss Kormi recept jön!

 Hozzávalók:
500 gramm tönkölyliszt (szabadon variálható)
2 kávéskanál só
20 gramm élesztő
400 gramm víz

Egy jókora műanyag tálba belemorzsoltam az élesztőt, megsóztam, ráöntöttem a vizet és hozzászitáltam a lisztet, majd annyira elkevertem, hogy minden része nedves legyen. Lefedtem és aludni mentem.
Reggel (teljen el 8-14 óra a két időpont közt) lisztezett deszkát vettem elő, majd ráborítottam a tésztát (lágy és folyékony majdhogynem), és meghajtottam. Balról jobbra, jobbról balra, fentről le és lentről fel, majd jól belisztezett konyharuhára tettem.
A sütőt maximumra állítottam, beletettem egy fedeles cseréptálat és együtt felmelegítettem. Mikor elérte a sütő a kívánt hőfokot, beletettem a tésztát a cseréptálba a hajtással felfelé, lefedtem a tetejével és 40 percig sütöttem, majd kissé visszavéve a hőfokot (200 fokra) fedő nélkül sütöttem még 15 percet.
Kivettem és táblán hűlt ki. Csodás, kérges, belül puha, szinte semmilyen munkával! Köszönöm!

2 megjegyzés:

  1. ó, hogy én mennyire szeretem a tönkölyüös dolgokat. ebből is belakmároznék, bár csak akkor mikor enyhül az időjárás. ilyen hőségben reggel kávé, délben dinnye, este sör :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ebből tényleg lehet, a kisfiam is rajong érte :-)
      jó kis kombináció, díjaznám én is!

      Törlés