A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olasz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olasz. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 12., csütörtök

Cukkinis-garnélás villámpizza és egy kenyér

Vannak dolgok, amiket jó, ha kitartóan hangoztatunk magunkról, így szuper ötleteket kaphatunk (és van téma is olyanokkal, akik valamiért úgy érzik, muszáj beszélgetni, de nem lenne miről). Rólam mindenki tudja, hogy a főzés a mániám. Így például a szépészeti fenntartó kezelés alatt (ott azért van téma bőven, ami érdekes) olyan kiváló pizzaverziót hallottam, amit aznap ki kellett próbálnom. A férjem úgy betolta az egészet egyszerre, hogy csak néztem. (Ja és nem, nem kell válást fontolgatni ezért, nem ilyen önző, én szimplán kihagyom az úszó dolgokat és a borsón kívüli zöldségeket az életemből.) Ilyen lesz még.
Mostanában, ha kenyeret sütök (gyakran kell, nem szeretek boltit adni), néha lecsípek egy kisebb darabot a tésztából, és pizzának megsütöm. Tiszta nyereség, ugyanaz a tésztája, mint a kenyérnek, kis feltét hozzá és kész a gyors vacsora, a sütő meg úgyis megy. (Paradicsomszósz nálam kis poharakban elkészítve a fagyasztóban.)


Hozzávalók (egy kenyér és egy nagy pizza):
kb. 600 gramm liszt (teljes kiőrlésű és BL80-as kenyérliszt keveréke)
30 gramm élesztő
350 gramm víz (picit több is lehet)
pizzafeltét (ez azért 2 pizzára is elég)
125 gramm juhtúró
2 gerezd fokhagyma
bors
1 pici salátacukkini
150 gramm sajt
1 marék garnéla

A kenyér hozzávalóit elkevertem és lefedve a duplájára kelesztettem. Amikor kész lett, egy ökölnyi gombócot félretettem, a többi tésztát átgyúrtam és a sütőformába tettem, majd 250 fokra előmelegítettem a sütőt.
A gombócnyi tésztát a lehető legvékonyabbra nyújtottam és a szuper aldis pizzasütő formába tettem, ami lyukacsos alulról, ezért jó ropogósra süti a tésztát. 
A juhtúrót a borssal és a szétnyomott fokhagymával kikevertem (ha sűrű, tejföllel lehet lazítani), majd az alapra kentem, nagy lyukú reszelőn ráreszeltem a cukkinit, megszórtam a fagyasztott rákkal és a sajtot is ráreszeltem. A túró sós, többet nem tettem rá.
A sütőben ropogós barnára sütöttem, majd betettem a kenyeret is, ami 200 fokon, 45 perc alatt sült át.
Köszi Jusztina :-)!




2013. augusztus 21., szerda

Pizzás csónak

Nos, az államalapítás ünnepén elértem és meghaladtam a 10.000 letöltést (esküszöm nem én nyitogatom az oldalam), amit minden olvasómnak nagyon köszönök! Nyilván más blogoknak ez napi mennyiség, de én csak egészen szűk körre terveztem a receptelést, és ehhez képest ez hatalmas számnak tűnik. Mások ilyenkor nyereményeket ajánlanak fel, de én ezzel várok egy másik kerek számot (eskü nem a 100.000-et). Ma egy gyors péksütit hoztam, amihez Ildikó adta az ötletet, én csak baba kompatibilissé dolgoztam át. Mennyire jól tettem! Kis Törpi a 8 db-ból egyet azonnal megevett (aki süt, tudja, hogy fél kiló lisztből mennyire nagy kifli jön ki, ha nyolc felé vágom  tésztát, és ezt egy még nem egy éves gyomor kapacitásához viszonyítjuk:-) ).
Mindegy is, nem az egyenlet a lényeg, jön a recept, hátha más haskók is befogadnák ezt a fincsi kiflit! Ja, és én direkt puhára alakítottam, aki ropogósat szeretne, vízből készítse és inkább 16 felé vágja. Jó sütést!


Hozzávalók:
300 gramm teljes kiőrlésű tönkölyliszt
200 gramm (BL 80-as) kenyérliszt
150 gramm (vagy bármilyen kis doboz) natúr joghurt
150 gramm víz
25 gramm élesztő
50 gramm vaj
2 kk só

1 nagy üveg passata
2 gerezd fokhagyma
5 levél friss bazsalikom
só, bors

reszelt cheddar sajt

A tésztával kezdünk. A liszthez hozzákeverem a többi hozzávalót (az élesztőt is csak belemorzsolva) a vaj kivételével, majd robotgéppel jól összedagasztom. Ha sűrű, még adok hozzá vizet, a tészta legyen jó lágy! Most teszem hozzá a vajat, ezzel is eldolgozom, így nem ragad majd a tálba. Letakarva duplájára kelesztem.
Közben elkészítem a szószt. Az összes hozzávalót botmixerrel elkeverem. 4 részre osztom, ebből hármat lefagyasztok, jó lesz ugyanerre a célra, vagy tésztaszósznak.
Ha megkelt a tészta, átgyúrom, 8 felé vágom, egyenként kör alakúra nyújtom, majd feltekerem és sütőpapíros gáztepsire teszem. Ha mindegyik kész, középen egy nagyon éles késsel jó mélyen bevágom. Tovább pihentetem, majd a lyukakba elosztom a paradicsomszószt és sajtot reszelek rá. Újabb pár perc pihentetés után 190 fokra előmelegített sütőbe tolom és kb. 20 perc alatt aranyszínűre sütöm.
A liszteket variálhatjuk szabadon.

2013. június 19., szerda

Baconos-citromos zöldborsóragu tésztához

Ez egy ősrégi Jamie Oliver tésztarecept, eléggé közismert. Jó, a képemen nincs tészta, mert én nem eszem lisztet mostanában, de zöldsalátával is nagyon-nagyon finom. Eléggé szörnyen néz ki, na de még az elején kikötöttem, hogy én nem a képekre hajtok, aki ismer, tudja, hogy milyen ízlésvilágú ételeket főzök, ez pontosan beleillik és az egyik kedvencünk. Szóval kép ide, vagy oda, nem maradhatott ki. Ez is a gyors vacsorák egyike. Továbbfejlesztve.


Hozzávalók:
100 gramm füstölt sonka (bacon is jó)
1 fej hagyma
250 gramm zöldborsó (több is, kevesebb is lehet)
fél citrom
1 nagy doboz tejföl

A sonkát feldarabolom és kevés olajon pirosra sütöm, majd rádobom az apróra vágott hagymát és megdinsztelem. Jöhet bele a zöldborsó, 10 perc alatt megpuhul egy kis vízzel felöntve. Ha elfőtt a leve és puha minden, ráöntöm a tejfölt, belenyomom a citrom levét, még kicsit főzöm és már kész is. Ha túl sűrű lenne, adjunk hozzá a tészta levéből. Ha szeretjük a citromot, a héja is mehet bele reszelve.
A tejföl persze créme fraiche eredetileg, de ez nem számít, így is tökéletes nekem.

2013. június 13., csütörtök

Paradicsomos-krémsajtos csirke

Ez egy ősrégi Jamie Oliver recept, nem is tudom már melyik könyvében olvastam. A pontos arányokra sem emlékszem, csak úgy az alapelvekre. Éppen ezért mindig kicsit másfélére sikerül, na de éppen ez a jó benne. Gyors is, maradékmentőnek is megfelel, amolyan a sütő-teszi-a-dolgát-én-meg-a-sajátomét típus. De ettől még nagyon jó ám!
És ha majd másik konyhában fogok főzni akkor majd szép képeket fogok csinálni. Ez csak úgy a képeket elnézve jutott az eszembe :-)


Hozzávalók:
egy csirkemell filé (szerintem comb is jó lenne)
2 dl fűszeres paradicsomszósz (a múlt heti pizzához készítettem, lefagyasztva várta a sorsát)
200 gramm krémsajt vagy mascarpone
só, bors
vaj
kis reszelt sajt (most pecorino)

A csirkemellet közepes darabokra vágjuk, sózzuk-borsozzuk, majd vajban és némi olívaolajban hirtelen pirosra sütjük mindkét oldalát és egy tűzálló tálba tesszük.
A paradicsomszószt a sajttal összekeverjük, ha nagyon sűrű, egy kis tejszínnel hígíthatjuk, de a csirke levet enged, ezzel számolni kell! Ráöntjük a csirkedarabkákra és alufóliával lefedve 200 fokon kb. egy óra alatt puhára sütjük. Az utolsó 10 percben levettem a tetejét és rászórtam a sajtot, azzal pirult még. Ez el is maradhat. Most gnocchi volt a körete, de sima tészta is jó hozzá, én pedig balzsamecetes zöldsalátával ettem, úgy is nagyon finom volt.
Ha nincs maradék paradicsomszósz, akkor így készítsük el: egy kis olívaolajon 2 fej lilahagymát megdinsztelünk 2 darab babérlevél kíséretében, majd hozzáadunk 3 gerezd apróra vágott fokhagymát, sót, borsot és egy doboz konzerv paradicsomot vagy passatát és minél tovább rotyogtatjuk lefedve, alacsony lángon. A végefelé kis balzsamecettel meglocsoljuk, melléteszünk friss vagy fagyasztott bazsalikomot, majd ha kész, botmixerrel egyneműsítjük (babérlevél előtte kuka!).


2013. június 11., kedd

Focaccia

Ez a vacsora úgy volt, hogy kaptam egy kis szombat délutáni alvási lehetőséget, amíg a törpike és apukája sétálni mentek. Később csatlakoztam én is, és érdeklődtem, hogy jó lesz-e focaccia vacsorára. Azt a kedves választ kaptam, hogy "jó lesz más is". Ok, akkor gondoltam térjünk be a boltba, elég volt az egész délelőtti főzés, nem muszáj nekem ezt folytatni. Meg is beszéltük, majd a sarkon még úgy döntöttünk, a bolt előtt még lesétálunk a strandig. Mire visszaértünk, épp ezerrel takarítottak a zárt ajtók mögött...maradt tehát az eredeti elképzelés, amit 50 perc múlva totálisan el is tüntettünk. Még a picur is kapott egy saját gombócot (csípős szósz nélkül), amit egy az egyben meg is evett a negyed fogával.


Hozzávalók:
A tésztához
330 gramm liszt (most BL80-as kenyérliszt)
100 gramm víz
100 gramm sör
10 gramm méz vagy barna cukor
20 gramm élesztő
csipet só
1 evőkanál olaj

A tetejére
3 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál citromlé, esetleg citromhéj
pici chilipehely
2-3 gerezd zúzott fokhagyma

A tészta hozzávalóiból rugalmas alapot gyúrunk, majd kelni hagyjuk pár percig (lehet rendesen is, de nekem nem volt most idő).
Ezalatt a tetejére kenhető szószt kikeverjük, azt is állni hagyjuk.
A tésztát kétfelé vesszük és nagyon vékonyra kinyújtjuk (nekem most a kerek forma volt kényelmes, de mindegy egyébként), megkenjük az olajos öntettel és előmelegített 220 fokos sütőben barnára sütjük.
Most igazi lángos módszerrel, tejföllel és sajttal ettük. Remek vacsora!
Recept innen.

2013. május 15., szerda

Tengeri hal rukkola pestoval

Hétvégén a pénteki barátnőzős nap után újra megcsináltam a rukkola pestót, amit egy éve tanultunk a Rosinante tanfolyamán. Nyilván a közös szendvicskrémgyártás egyik eleme volt, nem magamtól jutott eszembe. Azt hiszem, ahányan vagyunk, annyiféle verzióban csináljuk. Mivel maradt egy kicsi, arra gondoltam, vacsorára jó lesz Férjnek némi tengeri halfilére halmozva. Díjazta az ötletem. Újabb 5 perc melóval előállítható vacsora. 



Hozzávalók:
50 gramm rukkola
50 gramm pirított hámozott mandula
50 gramm parmezán
10 db olajban eltett aszalt paradicsom
só, bors
3 szál újhagyma
olívaolaj

500 gramm tengeri halfilé (nálam alaszkai tőkehal)

A pesto hozzávalóit turmixgépbe öntjük és annyi olajat öntünk rá, hogy az általunk elérni kívánt sűrűséget elérje. Közben persze nem árt bekapcsolni...Az eredeti recept fokhagymát is tartalmazott és törökmogyoróval készült.
Ha fagyasztott halat használunk, akkor hagyjunk elég időt, hogy kiolvadjon, különben elázik a kaja és ehetetlen lesz, cafatokra esik. A kiengedett halfiléket  sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, elosztjuk rajta a pestot és 200 fokos sütőben 20 perc alatt megsütjük. Barna rizzsel kínáltam.



2013. április 17., szerda

A tavasz rizottója

Éjjelenként, mikor a haspók éppen az aktuális századik vacsoráját, vagy reggelijét (?) fogyasztja, többféle lehetőség van előttem. Vagy átadom magam az oxitocion áldásos hatásainak és visszakábulok a csöppséggel együtt, ami azzal a következménnyel jár, hogy összeakad a lábam, és mire kiegyenesítem, túl nagy lendülettel landol az ágyában, pont feléred és nagyon csúnyákat gondolok, hogy kezdhetem előről, pedig aludni szeretnék. A másik opció, hogy ellenállok, megpróbálok éber maradni és a sötétben bambulás közben az élet dolgain merengek. Pl. a következő vacsorán. Így jött ez a rizottó is tegnap éjjel.


Hozzávalók:
egy csomag zöldhagyma (most lilahagyma kezdemény)
3 szál szárzeller
4 gerezd fokhagyma
200 gramm rizottó rizs 
2 marék fagyasztott vagy friss zöldborsó
1 liter zöldségleves leves (vagy kockából főzött alaplé)
fél csokor medvehagyma
só, bors
50 gramm vaj
reszelt parmezán
opcionális: fél dl száraz fehérbor

A zöld részével együtt felkarikázott zöldhagymát, a fokhagymát és az apróra vágott szárzellert olajon 5-10 percig puhítom, majd felveszem a lángot, rádobom a rizst és alaposan körbepirítom. Most egy fél dl száraz fehérbort kellene ráönteni, de ezért nem akartam felbontani egyet, így most kimaradt, de jót tesz az ízének. Felöntöm kb. 2 dl alaplével és visszaveszem a lángot takarékra, majd hozzáadom a zöldborsót is. 
Innentől aktívan kell figyelni és szorgalmasan kavargatni. Ha elfőtt a leve, mindig egy merőkanállal pótolom, egészen addig, amíg puha és szottyos nem lesz a rizs. Fontos, hogy ne legyen száraz, ezért a végén se főzzük el teljesen a levét.
Ha elég puha, elzárom a gázt, belekeverem a vajat és a szép apróra vágott medvehagymát, majd forrón, parmezánnal meghintve tálalom. Bagett, zöldsaláta nagyon jól illik hozzá, én most csak magában élveztem az ízeit.






Fontos, hogy ehhez mindig rizottó rizst válasszuk, pl. Arboriot vagy Carnarolit, ha nem találunk ilyet, akkor kerek szemű faját vegyünk feltétlen, mert ennek magas a keményítő tartalma, ettől lesz jó az állaga. A hosszú szemű rizs alkalmatlan erre a célra. Jó hír, hogy a tejberizshez is ugyanez kell, úgyhogy érdemes mindig tartani otthon.

2013. április 16., kedd

Tekert pizza

Újabb Doki remek. Kissé át kellett dolgoznom, mert az eredeti recept töltelékeit kb. úgy, ahogy vannak, utálom. Na de az alapelvek! Hú, az otthoni körülmények között elkészíthető pizzák között ez a legeslegjobb szerintem.



Hozzávalók:
500 gramm liszt (ha van BL 80-as)
3 gramm élesztő
2 evőkanál olívaolaj
300-325 gramm víz

1 doboz hámozott, darabolt paradicsomkonzerv
3 gerezd fokhagyma
friss bazsalikom - ez el is maradhat
só, bors
1 evőkanál barnacukor
2 fej lilahagyma
150 gramm sonka
200 gramm reszelt sajt (több is lehet)

 Elsőként a tésztát készítsük el. A hozzávalókból dagasszunk közepesen kemény tésztát és hagyjuk letakarva duplájára kelni.

A konzerv paradicsomot a fokhagymával és bazsalikommal alacsony lángon sűrítsük be, ízesítsük sóval és borssal, majd botmixerrel egyneműsítsük.
A félkarikára vágott lilahagymát egy pici olajon a barnacukorral együtt pároljuk puhára.
A megkelt tésztát gyúrjuk át, vegyük kétfelé és gombóc formában 10 percig pihentessük, majd nyújtsuk szép vékony téglalappá.
Kenjük rá a paradicsomszósz felét, szórjuk rá a lilahagyma felét, a kockázott sonkát, és hintsük meg bőven reszelt sajttal, majd tekerjük fel és tegyük sütőpapírral bélelt tepsire. Én a tekerés előtt a 2 rövidebb oldalát behajtom 2 cm szélességben, mert így a töltelék oldalt sem folyik ki. Ne legyen nagyon szoros a tekercs, mert kireped sütés közben (mondjuk nem baj, legalább a sajtot ki lehet eszegetni a tepsiből). Megkenhetjük felvert tojással, hogy szebb legyen.
200 fokra előmelegített tepsiben pirosra sütjük.

Az eredeti recept töltelékében brie sajt és olívabogyó is volt, aki szereti, érdemes úgy is kipróbálni, és a tölteléknek csak a fantáziánk szabhat határt. Nekem mozzarella karikákkal is nagyon bejött!
A képen már másnapi állapotban van a pizza, frissen nyúlós, olvadós...de másnap is nagyon finom!