2013. március 30., szombat

Kolbászos, tojásos és tonhalas szendvicskrém

Hétvégére a melegben könnyű kis vendégváró falatkákat szerettem volna csinálni. Lett 3 féle szendvicskrém, és pár egyéb szendvics, szalámival, sonkával. A váci piacon nagyon jó minőségű békéscsabai mangalica-, sertés-, és vadból készült kolbászokat és szalámikat, valamint juhsajtokat árul egy kis üzletben egy kereskedő. Rábeszélt vagy ötféle dologra, és azt hiszem pénteken muszáj lesz visszamennem. Igazi békebeli, csodálatos ízű dolgok. Nehéz abbahagyni...de azért a kencék sem lettek rosszak!





Kolbászkrém
egy szál jó minőségű kolbász (kb. 150 grammos darab)
100 gramm vaj
2 evőkanál majonéz vagy tejföl
1 csokor újhagyma
1 teáskanál magos mustár
1 teáskanál pirospaprika
1 darab főtt tojás
só, bors

A hozzávalókat aprítógépbe tesszük és egyneműsítjük, majd pár órát hűtjük. Felhasználás előtt érdemes kivenni egy fél órával a hűtőből, hogy kenhető legyen.


Tojáskrém
100 gramm vaj
2 evőkanál majonéz
negyed póréhagyma
1 teáskanál magos mustár

3 db főtt tojás


A főtt tojást lereszeljük, a hagymát összevágjuk. A többi hozzávalót egyneműsítjük, majd belekeverjük a hagymát és a tojást is, majd pár órát hűtjük. Felhasználás előtt érdemes kivenni egy fél órával a hűtőből, hogy kenhető legyen.


Tonhalkrém
1 doboz tonhal
2 evőkanál majonéz
1 fej lilahagyma
100 gramm krémsajt
só, bors

 A hagymát apróra vágjuk, a halhoz keverjük, csakúgy, mint a többi hozzávalót. Jól behűtjük.

Szőke Virág Judy fotói





2013. március 28., csütörtök

macaron

Menőség mostanában ilyet csinálni. Könnyű, vagy nehéz? Attól függ. Kis kézügyesség nem árt hozzá, de engem egy hatlapos kinyújtása jobban megvisel (nem is kezdek neki, pedig a kedvencem). Most majdnem kidobtam a tojásfehérjét, de meggondoltam magam, hogy kedvezzek annak, aki legutóbb ilyet kért tőlem. De még várnia kell 1-2 napot. Mert ha türelmetlen, telerakom lekvárral :-)




Hozzávalók:

125 gramm őrölt mandula
250 gramm porcukor
125 gramm tojás fehérje (közepes tojásból 4 db)
80 gramm kristálycukor
pár csepp citromlé (opcionális)


A tojásfehérjét szokás felhasználás előtt pihentetni. Én csináltam már úgy is, nélküle is. Ha pl. gyűjtjük, mert egyszerre nem marad meg csak kevesebb, pihen. Ha hirtelen ránk törne a macaron-ehetnék, akkor neki lehet anélkül is esni. Hűtőben tároljuk azért.

A fehérjét elkezdjük habbá verni, majd hozzáadjuk a kristálycukrot és kemény habot készítünk belőle, pár csepp citromlével.

Utána óvatosan belekeverjük a mandulával összeszitált porcukrot, és addig keverjük, míg folyós nem lesz a massza (ez nem olyan gyorsan történik meg).

Sütőpapírral bevonjuk a tepsit, amin sütni akarunk. A masszát habzsákba töltjük és lehetőleg egyforma köröket nyomunk a papírra. (Ez egyre jobban fog menni minden adag macaronnal.) A macaronokat most még sütés előtt pihentetni kell, legalább 3/4 órát, de több sem árt neki.

130-140 fokos sütőben kb. 10 perc alatt sülnek meg. Ha barnul a tetejük, az már baj, előtte vegyük ki, míg hófehér. Ha teljesen kihűlt, csak akkor szedjük le a papírról, mert különben ottmarad a fele. És akkor minek vesződtünk vele.

A képen látható példány még nincs megöltve. A töltelék fantázia kérdése.

Tudományos megközelítés itt.

2013. március 27., szerda

Juhtúrós sztrapacska

A nagyon gyorsan elkészülő ebédek egyike. Ha van aprítógépünk :-)






Hozzávalók:

5 db krumpli
liszt
fokhagyma
só, bors
tojás

juhtúró
tejföl

lilahagyma/snidling

bacon/füstölt szalonna

Egy nagy fazékban sós vizet forralunk.

A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk és az aprítógépbe dobáljuk a fokhagymával, sóval és borssal együtt, majd némi víz hozzáadásával egyneműre vágatjuk. Ha nincs ilyenünk, sajnos le kell reszelni, de akkor oda a villámebéd címnek.

Hozzáadjuk a tojást, a lisztet és annyi vizet, hogy fakanállal elkeverve könnyen kavarható, nokedli állagú tésztát kapjunk. A liszt kb. annyi, mint a krumpli.

A felfőtt vízbe beleszaggatjuk, pár percig főzzük, majd lereszeljük.

Közben a szalonna zsírját kiolvasztjuk, és a szalonnakockákat kiszedjük a serpenyőből. Beletesszük a juhtúrót, némi tejfölt és egyneművé főzzük, majd belekeverjük a kifőtt tésztát.

Forrón tálaljuk, tejföllel, a szalonnakockákkal és snidlinggel, vagy lilahagymával. Nekem most a husi kimaradt, nem hiányzott.

2013. március 26., kedd

tejbegrízgombóc

Az egyik régi munkahelyemen volt egy kedvenc ételem, svájci grízgombócnak hívták. Kb. 130.- Ft volt egy adag. Nem azért, mert ez a 80-as években volt, hanem mert a konyhát üzemeltető vállalkozás igen jó feltételekkel bérelte a helyiséget, azért, hogy olcsón adja az ebédet. Ezerszer próbáltam reprodukálni, egyszerűen nem ment, pedig általában bele szoktam találni. Mindegy is, tavaly Illéskrisznél megleltem A receptet. Azóta jó gyakran csinálom.





Hozzávalók:
 
3 dl tej
6 dkg búzadara 
1 tojás sárgája 
3 csapott evőkanál cukor 
csipet só 
1 evőkanál vaj

prézli
vaj



A tojás sárgáját a grízzel, a cukorral és a tej kb. harmadával csomómentesre keverem, hozzáadom a többi hozzávalót és sűrűre főzöm. Hagyom langyosra hűlni.

Közben a  vajon megpirítom a prézlit, azt is kihűtöm. 

A langyos grízből két kanál segítségével galuska formákat szaggatok és a prézliben megforgatom. Lehet gombóckákat is csinálni nedves kézzel, de az nem annyira higiénikus.

Ez annyira kis adag egyébként, hogy rögtön duplázni kell.


 

2013. március 25., hétfő

Lusta asszony gyors sütije - csokis, grízes keksz süti

Megint télies lett az idő, amikor jó otthon begubózni, és sütéssel-főzéssel elütni az időt, de mivel mostanában gyakorlatilag nincsenek éjszakáim (vagyis vannak, jó hosszúak, mérhetetlen sok üvöltéssel tarkítva), nem volt kedvem bonyolult sütikét sütni. Csak valami gyorsat, amíg a kiskorú eljátszik a székében. Ami egyre rövidebb idő..



Hozzávalók:

1 cs vajas keksz (400 gr, Lidl-ből)
1 l tej
125 ml gríz
8 evőkanál cukor
1 cs vaníliás cukor
250 gr vaj vagy margarin
 1 cs pudingpor (40 gr)
20 gr étkezési keményítő 
100 gr étcsoki

Egy közepesnél kicsit nagyobb tepsi alját kirakom keksszel. 

Közben 2 lábast készítek elő. Az egyikben odateszek fél liter tejet és 1 dl vizet főni egy csipet sóval, a margarin felével és 4 evőkanál cukorral. Mikor felforr, beleöntöm a grízt, pár percig főzöm és a végén a vaníliás cukrot is belekeverem.

A másik lábasba teszem a pudingport, a keményítőt, a cukrot és kevés tejjel csomómentesre keverem, majd hozzáadom a többi tejet, a margarin másik felét és a csokit és sűrűre főzöm.

Ezt a két tevékenységet szépen egyidejűleg is lehet végezni (sőt célszerű).

A kekszre ráöntöm a csokipudingot, beborítom keksszel, ráöntöm a grízes krémet, végül ismét kirakom keksszel. A maradék keksz elég az édességhiány csillapítására a pudingos edények nyalogatása mellett.

Ha kihűlt, szépen szeletelhető és ehető is. Egy kis hűtés jót tesz neki! Jó kis tömör sütike.

2013. március 22., péntek

Aranygaluska vaníliasodóval

Amikor nincs kedvem nagy főzéseket rendezni, és van itthon valami tartalmas leves, akkor jó egy kis kelt tésztával megúszni a vacsorát. A sütés olyan kis kikapcsolódás, vagy szórakozás- féle dolog. És mindig lehet valamit újítani benne. Nálam ez most a fahéj volt.



Hozzávalók:

50 dkg liszt 
10 dkg cukor
2 egész tojás
2,5 dl tej
5 dkg olvasztott vaj
fél élesztő

A szóráshoz:

15 dkg aprított dió
2 teáskanál fahéj
10 dkg cukor
10 dkg olvasztott vaj

A tészta hozzávalóit a vaj kivételével összekeverem, és a robotgép spiráljával addig dagasztom, míg elválik az edény falától, majd a vajat is belekeverem és szépen kidolgozom, duplájára kelesztem.
Amikor megkelt, lisztezett deszkán átgyúrom és két egyenlő részre osztom. Kinyújtom az első adagot, majd pogácsaszaggatóval kis félholdakat vágok ki belőle, és egy kivajazott tepsi aljára helyezem. Meglocsolom vajjal és rászórom a cukros- fahéjas dió felét. Majd megismétlem még egyszer.
20 perc pihentetés utána 180 fokos sütőben megsütöm, ha pirulni kezd, alufóliát teszek rá, hogy ne égjen meg. Kell neki 30-40 perc is. 
Ehhez a tepsihez fél adag tésztát használtam.

Vaníliasodó

2 tojás sárgája
3 evőkanál cukor
1 lapos evőkanál liszt
3,5 dl tej
fél rúd vanília

A hozzávalókat alaposan összekeverem, majd sűrűsödésig főzöm alacsony lángon. Ugyanannyi energia, mint egy bolti puding, de összehasonlíthatatlanul jobb.


2013. március 21., csütörtök

Zöldséges marharagu

Erről az ételről mindig a legkisebb húgom videója jut az eszembe, ahogy Julia Child-ot utánozva kavargat valamit a tűzhelyen, francia akcentussal, angolul vartyogva közben. Azért ezt a videót inkább nem teszem fel ide. De a husi neki is a kedvencei közé tartozik.





Hozzávalók:

fél kiló marhacomb
10 dkg füstölt szalonna
kacsazsír

2 nagy fej fehér hagyma
negyed zellergumó
2 db fehérrépa
3 db petrezselyem
3 gerezd fokhagyma

babérlevél
só, bors

2-3 dl vörösbor

A felkockázott és megszárított marhahúst kis adagokban körbepirítom a szalonna kiolvasztott zsírja és a kacsazsír keverékén, majd egy sütőtálba teszem.
A visszamaradt zsírban átmozgatom a hússal egyező méretűre darabolt zöldségeket, és ezt is a tálba öntöm.
Sózom, borsozom, rádobom a babérlevelet, és felöntöm a borral, majd annyi vízzel, hogy ellepje az egészet.
Lefedem és 150 fokos sütőbe tolom, ahol puhára párolom, közben néha átkeverem.
Habos krumplipürével kész lakoma.



2013. március 20., szerda

Karamellás - almás tejberizsdesszert

Egy nagyon szuper és végtelenül egyszerű pohárdesszert a tegnapi vacsorából. Ennél rosszabbat soha se kapjunk!





Hozzávalók:

tejberizs

15 dkg kristálycukor
10 dkg vaj
2 dl tejszín
3 alma

A cukrot alacsony lángon megolvasztjuk, majd beletesszük a puha vajat és a tejszínt, valamint a mini kockákra vágott almát. Ekkor a cukor össze fog ugrani. Addig főzzük, amíg a cukor ismét teljesen felolvad, majd a krém kellően sűrű lesz (ahogy hűl, még sűrűbb lesz).

A tejberizsbe most egy kis doboz Philadelphia sajtot kevertem, de felvert tejszínnel, vagy cukor nélkül főzött vaníliapudinggal is lehet lazítani.

A pohár aljára tejberizst tettem, rá az almás karamellt, majd ismételtem. Nagyon-nagyon finom! Aki akaratgyenge az evésben, ne kezdjen bele.


2013. március 19., kedd

Medvehagymás, füstölt sajtos túrós pogácsa

Ma József napja van. Ebből az alkalomból készült tegnap ez a könnyű tavaszi pogácsa a szakadó hóesésben. Bentről mondjuk nem zavart. Egyszerű süti, mint egy faék.





Hozzávalók:

fél kiló liszt
fél kiló vaj (hideg)
fél kiló túró
1 egész tojás
20 gramm só
30 gramm élesztő

medvehagyma
füstölt sajt
nem füstölt sajt

kenéshez felvert egész tojás

Az első 6 hozzávalót összegyúrjuk, betesszük a tésztát a hűtőbe és megyünk dolgunkra. (A vaj és liszt egyneműsítésének legegyszerűbb módja késes aprítóba pakolással történik.)
Ha eleget pihent (egy óra legyen), kinyújtjuk szép vékonyra, lekenjük tojással és megszórjuk az apróra vágott medvehagymával. Majd képzeletben 3 részre osztjuk a tésztát, a bal szélét középre hajtjuk, a jobb szélét pedig rá az immáron dupla rétegűvé vált alapra. Így harmadára csökken a mérete. Megint pihentetjük a deszkán.
Újra kinyújtjuk, lekenjük, most füstölt sajtot reszelünk rá, és megint hajtogatjuk.
Újabb pihentetést követően ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd pogácsaszaggatóval kis méretűre daraboljuk, sütőpapíros tepsire tesszük.
Ha kész, lekenjük tojással, sajtot teszünk rá, és 15 percig pihentetjük.
Előmelegített 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük.



Kelt tészta FAQ - kérdések nélkül

Kelt tésztát sütni nem egy nagy tudomány, ha néhány alap dolgot szem előtt tartunk. (És nem csinálunk huzatot.) Gyorsan le is írok pár lényeges momentumot. Így konkrét recept nélkül is elkészíthető bármilyen kelt.

Miből  mennyit...
A kelt tésztáknál (és ez a kenyérsütésre is vonatkozik) az az alapvető kiindulás, hogy fél kiló liszt kb. 3- 3,5 dl folyadékot igényel. A folyadék tényleges mennyisége a liszttől és attól függ, hogy a tésztát hogyan szeretnénk formázni.

Milyen alapanyagokból... 

A folyadék lehet víz (kenyerek, péksütik esetében), tej, esetleg tejszín, ami a többi zsiradékot is kiváltja.

A tojás és a zsiradék a tészta dúsítására szolgál, a tojásból általában csak a sárgáját használjuk.
Ha sok tojássárgáját és sok zsiradékot használunk, akkor lágyabb, fánk jellegű tésztát csinálunk, a kevesebb pedig a kalács jellegű süteményekhez és a töltött sütikhez jók.
Ízesítés: vanília, reszelt citromhéj, a végcéllal harmonizáló fűszerek a tésztába is kerülhetnek.

Élesztő...
Az élesztőt fel lehet oldani a tejben, de nem létszükséglet. Enélkül is működik. A cukrot nem kell az élesztős tejhez adni, ez régen, mikor még kimérve árulták, arra szolgált, hogy az élesztő minőségét gyorsan le lehessen ellenőrizni, mert az erjedést a cukor felgyorsítja (ha nem futott fel, kuka). Miután ma már azonos minőségűek az élesztők, ez a cukrozás fölösleges. Én a friss élesztőre esküszöm, de ez ízlés dolga, a szárított is jó szokott lenni, de nem érdemes gagyit venni, mert a többi hozzávaló drága.
Az élesztő egyébként a tészta biológiai lazítását szolgálja. Ha még könnyebb tésztát szeretnénk, érdemes a mechanikai lazítást, vagyis a hajtogatást is bevetni, pláne a pogácsa-féléknél. Ekkor az élesztő mennyisége bátran csökkenthető.

Mit ne hagyjunk ki soha...
A sót. Mert ehetetlenül rossz lesz nélküle a süti. Meg  a kenyér is.

Hogyan dagasztunk...
Nem bonyolult ez sem. A hozzávalókat a zsiradék kivételével tegyük egy tálba és a robotgép spiráljával addig kevergessük, míg el nem válik az edény falától. Ekkor tegyük bele az olvasztott, vagy nagyon puha vajat/margarint/zsírt/olajat és keverjük tovább (nem kell szidni, be fogja szívni). Ha újra egynemű, mehet a kelesztés. Ennek az  utólagos zsírozásnak az az értelme, hogy nem szárad ki a tészta kelés közben, szépen elválik az edénytől és formázáskor kevesebb alálisztezés szükséges. Ha ugyanis sok lisztet szórunk alá, módosulnak az arányok és elnehezül a süti.

A kelesztés...
Takarjuk le az edényt, vigyük ki a huzatból, és meleg helyen addig pihentessük, míg duplájára nem nő. Utána tegyük vékonyan lisztezett deszkára és gyúrjuk át, majd pihentessük újra letakarva (ha részekre vágjuk, máris tegyük meg, és gömbölyítsük). 10 perc elég lesz. Ennek az az értelme, hogy megnyúlnak a sikérszálak és könnyebb formázni.

A formázás...
Ha gombóckáink vannak, a célnak megfelelően nyújtunk, tekergetünk, töltünk.
Ha tekercset csinálunk, szép vékonyra nyújtsuk ki a tésztát, közben alálisztezve és gyakran emelgetve, hogy ne tapadjon le. A töltelék rászórása/elkenése közben ügyelni kell, hogy alul 2 cm kimaradjon, mert tekerés közben a töltelék előre halad és  ha nem vigyázunk, kifolyik. Én a rövidebb oldalait be is szoktam hajtani, hogy ott se folyjon ki a cucc. Éles késsel vágjuk fel, előtte apró vonalakkal beoszthatjuk a tésztát, hogy kb. egyforma legyen.
Sütés előtt ismét negyed órát kelesszünk!

A sütés...
A kelt tészta nem szereti a légkeverést, a huzat nem a barátunk. Alsó-felső sütésen 180 fok az ideális (előmelegített sütőben!), de ha vastag, töltött tésztáról van szó, vegyünk vissza a hőmérsékletből (160 fok), ha nagyon pirul, alufóliával fedjük le.

Végül...
Meg kell várni, míg kihűl, mert nagyon durva hasfájást okoz a meleg élesztős cucc.


2013. március 17., vasárnap

Molnárka

Az én évjáratom még emlékezhet rá. Már akinek a kaja fontos volt. Szóval ez egy péksüti, ami mindig a tormás sonkával együtt bukkant fel , szigorúan egy levél kókadozó fejes saláta kíséretében. Pedig, finom. Legutóbb a kistarcsai kórház büféjében láttam Az is fini volt. Csak a saját a jobb!





Hozzávalók:

60 dkg liszt - nálam a fele BL 80- as (vagyis kenyérliszt volt)
1 teáskanál só
3 evőkanál cukor
1 tojás
150 gramm joghurt (natúr)
1,5 dl tej
10 dkg vaj felolvasztva
3 dkg élesztő

A hozzávalókat egy keverőtálba teszem és rugalmas tésztát gyúrok belőle. Duplájára kelesztem meleg helyen, majd 12 részre osztom, gombócokat gyúrok belőle, és 10 perc pihentetés után kinyújtom és feltekerem. Nem baj, ha nem szabályosak, nem eladásra készül. Felvert tojással megkenem, majd újabb negyed órát pihentetem, majd 180 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső sütés mellett negyed óra alatt megsütöm.

Most kihűlés után kettévágtam, belekerült  egy nem kornyadozó salátalevél, 2 szelet pulykaszalámi és a reteksaláta. Jó kis vacsora volt. Férfiaknak 3 is kell.

A tészta Limarától van.

Reteksaláta

Mikor először jártunk Dániában, azt gondoltam, itt mindenki hülye. Nyers kelkáposztát ettek mindenhez (és vajas kenyeret :-) ) A 3. napra már megszoktam, és az sem akasztott ki, hogy a pulykasültön egy szelet sonkát értettek és a hamburger mellé krumplipürét adtak (és vajas kenyeret kelkáposztával). 5 év múlva már én is eljutottam arra a szintre, hogy salátában megszeressem.




Hozzávalók:

negyed fej kelkáposzta
5 szem retek

só, bors
fél dl majonéz
1 teáskanál mustár
(opcionális: porcukor)


Nagyon egyszerű az elkészítése. Az öntet hozzávalóit összekeverjük, majd belevágjuk a zöldségeket és a hűtőbe tesszük összeérni.
Legközelebb hagymát is teszek bele, most a medvehagyma szezon elején nekem ez hiányzott belőle.

Paleos érintett is eheti, bár a házi majonéz legyen az alapja, lustábbaknak laktózmentes tejföl, sokat kóstolgatva.

Majonéz:
2 tojás sárgája
2 dl olaj
mustár
só, bors
citromlé
A hideg tojás sárgáját habosra keverjük a mustárral, majd szinte cseppenként, majd vékony sugárban folyamatos keverés közben hozzáadjuk az olajat. Addig keverjük, amíg szép sűrű, krémes állagú lesz. Ekkor még igen rossz íze van, innentől kell a só, bors, citromlé helyes arányának beállításával normális ízűre igazítani.


2013. március 16., szombat

Minestrone

Egyszerű olasz zöldségleves, mindig az idénynek megfelelő zöldségekből kell elkészíteni, minél többféléből, annál jobb. Ez most egy tél végi verzió.




Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma
egy darab póréhagymaszár
3 gerezd fokhagyma
kis darab zeller
2 darab sárgarépa
1 darab fehérrépa
1 darab karalábé
negyed fej kelkáposzta
1 konzerv hámozott darabolt paradicsom

friss bazsalikom
zöldpetrezselyem
zellerzöld

egy marék maradék tészta

só, bors

reszelt parmezán


Az eleje minden ilyen jellegű olasz ételnek a sofrito elkészítésével kezdődik. A hagymákat apróra vágom és olívaolajon jó sokáig, alacsony lángon párolom, majd ehhez jön a zeller (zellerszár eredetileg) és a répa. Mikor ez már jó puha (20 perc is lehet), akkor a kelkáposzta kivételével jöhetnek bele a megközelítőleg azonos méretűre vágott zöldségek, majd a paradicsomkonzerv a levével együtt.
Ekkor hozzáadom a csokorba kötött zöldfűszereket  is, sózom, borsozom és fedő alatt 2-3 órát, alacsony lángon főzöm. A végén beledobom a tésztát, azzal is főzöm pár percekig, majd a nem szimpatikus zöldeket (pl. zöldfűszercsokor) eltávolítom.
Reszelt sajttal a tetején tálalom.





Kicsit gázosan néz ki, de nagyon finom, még az olyan zöldségutálóknak is, mint én.