2013. július 3., szerda

Nyári villámreggeli

Ez nem is egy recept ám, csak a túltengő szabadidőm (haha, nem komoly) újabb megnyilvánulása. Úgy volt, hogy kitört a szabadság nálunk is, és Férj joghurtot kért reggeli után. Automatikusan kivettem a natúr joghurtot, majd azonnal meg is álltam. Ez elmegy hétköznap az ebédcsomagjába, de most? 3 perc alatt szuper kis reggelit varázsoltam, hiszen tele a hűtő jobbnál jobb gyümölcsökkel. Megérte. Olyan, mint egy desszert. Csak a képen nem látszik sajnos, de ebben nincs semmi újdonság.


Hozzávalók:
1 doboz natúr joghurt
3 teáskanál piros lekvár (most szeder)
fekete és piros ribizli
3 evőkanál zabpehely

Egy tálka aljára tettem egy evőkanál joghurtot, rá egy kis lekvárt, zabpelyhet és gyümölcsöt. Addig rétegeztem, míg elfogytak a hozzávalók. A tetejét lehet cifrázni, lekvár márványozással. A zabpelyhet pirítani is lehet, intenzívebb az íze, vagy müzlire is cserélhető, de akkor a cukor miatt már nem olyan egészséges (a házi lekváromban nincs, csak minimális cukor).
Előző nap málnával és eperlekvárral csináltam, de lesz még vaníliás barackos is, majd akkor, ha nem ötvenféle szállodai reggeli közül kell választanom valami kevésbé hizlalót és bánatos kutyaszemekkel nézni a nyugodtan falatozó (zabáló) többi embert.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése