2013. április 14., vasárnap

Túró rudi torta

A műfaj királynője egyértelműen Doctor Pepper, mindenki tőle kapott ihletet. Én a tortát saját fejem után csináltam, a csokis rétegezést viszont egyértelműen nála láttam, csakúgy, mint magának a tortának az ötletét.

Hozzávalók:
a keksz alaphoz
20 dkg zabkeksz
10 dkg vaj
a krémhez
500 gramm túró
4 dl tejszín
70-100 gramm cukor
1 vaníliarúd magjai, vagy 2 cs vaníliás cukor
2 tk zselatin
 1,5 citrom reszelt héja
pár csepp citromlé

200 gramm étcsoki


A zabkekszet apróra törjük, és az olvasztott vajjal elkeverjük, majd egy kapcsos tortaformába simítjuk, és hűtőbe tesszük.
A tejszínt kemény habbá verjük, a zselatint 2 ek vízben feloldjuk, és mikróban pár pillanat alatt felolvasztjuk.
A túrót botmixerrel, vagy késes aprítóban jól áttörjük, majd kikeverjük a cukorral és a vaníliával, a citrom reszelt héját és pár csepp levet is hozzáadunk, végül alaposan elkeverjük az olvadt zselatinnal. A habbá vert tejszínt óvatosan hozzáforgatjuk.

A krém felét a torta alapjára öntjük, bevonjuk az olvasztott csoki felével, és beborítjuk a túrókrém másik felével, amit szintén megcsokizunk. (Az első csokiréteg lekenése után 10 percre betettem a hűtőbe, hogy a csoki megkeményedjen, így elkerülhető a túróval keveredés.)
3-4 óra hűtést követően szeletelhető.

TIPP
Érdemes a csoki felolvasztásához még egy deci tejszínt használni, mert akkor nem lesz túl kemény a csokiréteg. Ha ezt kihagyjuk, a puhább túróhabon elcsúszik szeletelés közben a csokiréteg, és már nem olyan szép a süti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése